Segíteni, de hogyan?
Egész életemben fontos volt – mint sok más embernek -, hogy segítsek az embereken. Jó érzés segíteni; szívet-melengető, felszabadító érzés. Amikor először hallottam arról, hogy a segítségnyújtás „káros” is lehet, megdöbbentem, és először hitetlenkedtem: hogy lehet ártalmas a segítségnyújtás?
Aztán megértettem. Ha valakinek egy elvégzendő feladata van, egy megtanulandó leckéje, egy megtapasztalni való élethelyzete, akkor azt neki kell elvégeznie. Nem vehetem el a megtapasztalás élményét tőle, mert akkor ő nem tapasztalja, nem tanulja meg, nem éli át… És megkapja még egyszer.
Bár nincsenek szabályok, de a „szabály” az, hogy csak annak szabad segíteni, aki kéri. Ez kissé elbizonytalanított, hogy akkor hol van itt a határ? Honnan tudhatom, hogy most segíthetek, most meg nem? Mert hát nem mindenki kér.
A tökéletes, egyértelmű választ A Csodák Tanítása 12. fejezete adta meg. Elmondja, hogy mi a kérés, mikor kér tőlem a testvérem.
„Minden szeretetteljes gondolat igaz, és formájától függetlenül minden más csupán segélykérés és a gyógyulás iránti fohász.” (12/I/3)
Igen, így már könnyű felismerni a kérést. Ha valaki nem szeretettel nyilvánul meg (durva, erőszakos, dölyfös, önmarcangoló stb.), akkor minden esetben segítségre van szüksége. Nem is kell sokat gondolkodnom azon, hogy milyen módon segíthetek:
„És ugyan mi igazolhatná azt, ha valaki haraggal reagál testvére segélykérésére? Ilyen helyzetben csak egyetlen helyénvaló reakció létezik, mégpedig az, ha készségesen segítséget nyújtasz testvérednek, mert erre és csak erre kér téged. Ha bármi mást ajánlasz fel neki, azzal jogot formálsz magadnak arra, hogy a neked megfelelő módon látva a valóságát megtámadd.” (12/I/3)
Tehát ha valaki például üvöltözik velem és egyre hangosabban próbál meggyőzni engem a maga igazáról, akkor az az ember fél, és segítséget kér tőlem. Azt üzeni ezzel a cselekedetével: ’Testvérem, nem találom magamban a szeretetet, amit Istentől kaptam, nem találom magamban Istent, az ego foglya vagyok. Segíts, kérlek!’
Ha nem érted meg testvéred kérését (mert te is az ego foglya vagy), akkor visszatámadsz.
Ha megérted a kérést, akkor megnyugtatod a testvéredet: ’Itt vagyok, minden rendben! A bennem lévő Isteni erő segít a benned lévőnek, hogy megerősödjön a fénye, hogy megtalálja magában Isten hatalmas erejét.’
Nem kell ezt verbálisan közölnöd a dühöngő testvéreddel… Érezd csupán! Érezd, hogy úgy szereted őt is, akár magadat. Úgy szereted Istent, ahogy ő téged. Érezd, hogy ennek a kis fogolynak, aki dühöngő fenevadnak látszik, csupán a te megértő szeretetedre van szüksége. Ha ezt az érzést elő tudod csalogatni magadból, akkor megnyitsz egy tiszta csatornát, amin keresztül érkezik Istentől a válasz, hogy mit mondjál vagy mit tegyél. De amíg ezt a csatornát a saját támadó gondolataiddal elzárod, nem fogod meghallani Isten válaszát.
Most persze felmerülhet benned a kérdés: ’Hogyan érezzek szeretetet egy üvöltöző fenevaddal szemben?’ Először is tudatosítsd, hogy nem fenevad, hanem fogoly. Másodszor légy hálás neki! ’Hogyan, még legyek is hálás neki? Miért?’
1. Először is: hálásnak kell lenned, testvérednek, hogy lehetőséget adott a segítségnyújtásra, a szeretetadásra, mert így megismerheted Isten válaszát, hogy adni és kapni egy és ugyanaz. Azzal a szeretettel, amit adok, én is szeretetet kapok – kiterjesztve azt.
2. A testvérem rajtam keresztül Isten segítségért kiált, és Isten a bennem lévő Isteni rész által adja meg testvéremnek azt. A SZERETET az EGYETLEN kommunikációs csatorna köztem és Isten, és köztem és a testvéreim között.
„… és ha tudod, hogy csak a támadás vezet félelemre, és látod azt is, hogy a félelemben valójában a szeretet iránti igény nyilvánul meg, felismered majd a félelem valótlanságát. Mert a félelem bizony a szeretet elhivatása, a megtagadott dolgok öntudatlan felismerése.” (12/I/8)
„Ha szemügyre akarod venni a világ valóságát, a szeretetet, milyen jobb módja lenne ennek annál, mintha minden védelem ellenében is felismered a felszín alatt rejlő, a szeretet iránti igényt? És ugyan hogyan tanulhatnád jobban a világ valóságát, mint azáltal, hogy megadod azt testvéreidnek, megválaszolván a szeretetre vonatkozó kérésüket?” (12/I/10)
(Cs.É.)