Tékozlás

„Igazad van, az élet tényleg csoda. Erről a legtöbb ember megfeledkezik. Kizárólag problémákra, értelmetlen törekvésekre, ostoba rögeszmékre és arra összpontosítják a figyelmüket, hogy mi hiányzik az életükből. És magától értetődőnek tartják, hogy reggelente felébrednek, érzik a szívverésüket, használják csodás érzékeiket, megszokott dolog számukra, hogy kifejezik gondolataikat, szeretetüket, egyéniségüket, és eszükbe sem jut, hogy eme adományok mindegyike önmagában is valóságos csoda. Elfogadják az élet adományát, és eltékozolják.
(Anand Dilvar: RAB testbe zárt lélek)
Ezt gondolta egy balesetet szenvedett fiú, aki nyolc hónapig feküdt kómában. Szeme nyitva volt, teste lélegeztető gépen. Mesterségesen tartották életben. Azt hitték nem hall és nem érez, de Ő végig érzékelte a külvilágot, hallotta, ahogy szerettei elbúcsúznak tőle, mielőtt lekapcsolják a gépekről. Akkor értette meg Őket, és akkor döbbent rá, mit mulasztott, mit tékozolt el.
Nekünk nem kell elérnünk ezt a végső stádiumot, hogy megbecsüljük az életet. Mi még változtathatunk a gondolkodásunkon, a világhoz, a szeretteinkhez, az emberekhez való hozzáállásunkon. Mi abbahagyhatjuk a tékozlást már most. Még helyrehozhatjuk a haragból megszakított emberi kapcsolatokat, jobbá tehetjük az életünket, ha megszabadulunk az állandó, lelkünket gúzsban tartó ítélkezéstől, ha élünk azzal a hatalmas erővel, amivel születtünk, és amely a legnagyobb ajándéka, legerősebb fegyvere életünknek : A szeretet erejével. Kezdjük hát el most, mert még nem késő.