Megérzés

Ma este láttam egy dokumentum filmet egy férfiról, akit azzal hívott fel a könyvelője, hogy ha aznap éjfélig elhagyja az országot és 10 hónapig távol marad, két ezer font adó visszatérítést fog kapni. A férfi elrohant a közeli város utazási irodájába és kért egy jegyet bárhova, ahova éjfél előtt indul repülőgép. Csak egy ilyen út volt : Ibizára ment egy gép . Gyorsan felhívta a testvérét, hogy volt-e már Ibizán, milyen hely. A testvére megnyugtatta, jó hely, buli, napfény, csajok.
A férfi , – aki korábban tengerész volt – elment tehát Ibizára. Mindez húsz évvel ezelőtt történt. Azóta is ott él, ám nem a szórakozás miatt. Tengerész korában látta mennyire szennyezett a tenger, és emiatt milyen veszélyben van a Föld. Tenni szeretett volna érte. Földterületet bérelt és elkezdte a tengerpartot tisztítani. A szemétből, hulladékból mára egy oázist épített Ibiza elhagyatott , napszítta vidékén. A világból sokan járnak hozzá tanulni. Hosszabb- rövidebb ideig ott laknak, keményen részt vesznek a közösség munkájában , majd nagy részük visszamegy a hazájába és viszi a példát, a tanultakat.
Hogy mi fogott meg ebben a történetben?
Hihetnénk azt, milyen kevésen múlott, hogy ez a csoda megtörténjen. Ha a könyvelő időben szól Neki, akkor elkezdi tervezni, hova menjen, válogat az utak között, eltölt 10 hónapot valahol, visszamegy Jersey szigetére, feléli a kétezer fontot, és éli tovább hétköznapi életét. Mivel nem hiszek a véletlenekben, azt gondolom, felesleges a „mi lett volna ha” kérdéssel foglalkozni. Ez egy tökéletesen „szervezett” esemény volt. Kellett hozzá a megérzés, hogy lépnem kell , mégpedig most. Nem tudom miért, csak érzem, hogy ezt tennem kell. Sokszor vagyunk így mi is. Nem tudjuk miért , de meg kell tennünk valamit, ami nem is volt benne a tervünkben. Váratlanul jön, nem tudjuk átgondolni. Érezzük. Azonban érezni , megérezni is csak akkor tudjuk, ha elménket nem árnyékolja be a félelem valamely formája. Ha nem hagyjuk, hogy egónk uraljon bennünket azzal, hogy megpróbál lebeszélni arról, amit e hirtelen megérzés kapcsán szerettünk volna megtenni, vagy éppen meg nem tenni. Fontos tehát, hogy mindig nyitottak legyünk, éberen figyeljük mikor próbál egónk álruhába bújva visszahúzni a komfortzónánkba. Oda, ahol eddig is elvoltunk valahogy. Éreztük , hogy másra vágyunk, de hát a megszokott élet legalább biztonságos volt.
A csodák tanítása azt mondja, hogy nem kell bonyolult terveket készítenünk, elég ha nyitottá válunk ezeknek az üzeneteknek, intuícióknak a befogadására. Nyitottá pedig akkor tudunk válni, ha megteremtjük és megőrizzük lelki békénket. Ha tudatosan figyelünk a gondolatra , amely félelmet, aggodalmat, dühöt, kétséget akar éreztetni velünk. Tudjunk megálljt parancsolni ezeknek a gondolatoknak és ne hagyjuk, hogy ez uraljon bennünket. Ha meg tudjuk tenni, akkor tudunk a megérzéseinkre hallgatni és meg is tudjuk ezeket az üzeneteket érteni, amelyek mindig segítenek bennünket, hogy elvégezzük a feladatunkat.