A fiú megbabonázva nézte a bejárati ajtót, ami a lány mögött csendesen becsukódott. – Nem mehet el, nem hagyhat el engem ! De hát miért,miért ,miért? Utána kell mennem és könyörögni Neki – gondolta, de nem mozdult, valami visszatartotta. Letaglózta ez a hirtelen jött búcsújelenet. Tegnap még minden rendben volt. Gyorsan lepörögtek előtte kapcsolatuk boldog pillanatai. Kétségbeesetten próbálta igazolni önmaga előtt, hogy köztük minden rendben volt. Az emlékezés inkább fájdalmat, mint megnyugvást hozott.
A lány későn járt haza a bárból, ahol az egyetem mellett dolgozott. Már harmadik éve jártak, két éve össze is költöztek. Megszokta, – bár az utóbbi időben zavarta, – hogy a lány kora hajnalban ér haza , és délig alszik.
Kinyitotta a hűtőt, üres volt. Eszébe jutott, hogy a lány hónapok óta nem főzött. Áh, mindegy, úgysem tudok most enni – gondolta. Végigdőlt a kanapén és hagyta, hogy a fájdalom eluralkodjon rajta. Gyere, nem futok el előled- mondta ki hangosan. A hangja furcsán kongott a lakásban. Még sosem érezte ezt a fájdalmat. Még sosem volt ilyen komoly kapcsolata, még sosem hagyták el. Igy nem. Mi lesz most velem, ki vár haza engem? Próbálta elhessegetni a képet, hogy hónapok óta nem várta senki, mert a lány dolgozott. Pedig hogy szerettem, a csillogó szemét , a haját, a nevetését…..ekkor még nagyobb fájdalom tört rá. Fojtogatta a torkát a sírás. Még visszajöhet – gondolta, hiszen csak időt kért. Lehet, hogy már holnap jelentkezni fog. Ezen egy darabig elábrándozott és elaludt.
Másnap szabadságot vett ki, nem akart senkivel találkozni, meg különben is itthon kell lennie, mert a lány vissza fog jönni. Nem evett, nem ivott, várta a kulcscsörgést a zárban. A lépcsőházi zajok néha megtévesztették, olyankor a torkában dobogott a szíve izgalmában. Sokat aludt, mert akkor nem kellett a lányra, a lány hiányára gondolnia. A főnöke megértő volt vele, és egész hétre szabadságolta. Pár nap múlva lement a boltba, mert napok óta mardosta az éhség, de nem törődött vele, most azonban rájött, hogy ennie kell. Ahogy befordult a sarkon, meglátta a lányt. Kézen fogva ment egy fiúval. Elöntötte a düh és a harag. Oda akart menni és a képébe ordítani, hogy aljas, hazug. Ehelyett hazarohant és letépte a hűtőszekrény elejéről az összes képet, ami a lányról készült.
Becsapott és hazudott – tombolt benne a sértődöttség… Ezer meg ezer ötlet jutott eszébe, mit kellene most tennie. Izgatottan rohangált fel alá a lakásban. Magában felsorolta az összes sérelmet, amit a lánnyal kapcsolatban érzett. Miért nem vettem észre, hogy kihűlt ez a kapcsolat – kérdezte magától. Az utóbbi időben nem is mentünk együtt sehova. Szép lassan eszébe jutottak azok a dühös várakozással teli érzések is, amiket akkor érzett, amikor a lány megszegte a szavát. Nem jött időben, nem tartotta be az ígéretét, nem volt őszinte. Pedig számomra az őszinteség a legfontosabb jellemvonás – gondolta a fiú. Talán jobb így- villant be egy megnyugtató gondolat.Tudom, hogy mindenki akkor és addig van az életemben, amíg kell. Nos, akkor ennek itt van vége, elfogadom ezt a helyzetet. Maga is meglepődött, de megkönnyebbülést érzett. Később felhívta a lányt telefonon , és kérte, hogy vigye el a ruháit. Pár hónap múlva már beszélgettek, barátként. Mindkettő megtalálta egy másik kapcsolatban, amit keresett.
