Kedves Nórika!
Az emlékezés csodái facebook oldalamra felraktam egy idézetet:
Senkit ne taníts arra, hogy azonos azzal, ami te nem akarsz lenni. Testvéred tükör, amelyben mindaddig önmagad képét látod, amíg csak érzékelsz, érzékelésed pedig mindaddig fennmarad, amíg a Fiúi Minőség meg nem ismeri a maga teljességét. Az érzékelést te alkottad meg, és mindaddig fennmarad, amíg akarod. (A csodák tanítása 7/VII/3)
Eredetileg akartam írni pár sort ehhez az idézethez, de túl sok gondolat volt bennem, és azt gondoltam, hogy majd inkább a blogomban írok egy hosszabb lélegzetvételű anyagot erről. Aztán húztam halasztottam, (tudod, szép az idő és túl sok a kerti munka) , de most, hogy rákérdeztél, hogy mit jelent ez az idézet, leírok néhány gondolatot.
Biztos vagyok benne, hogy ezt az idézetet, sokan, sokféleképpen értelmezik. Jól is van ez így. Bár a csoportos foglalkozásokon mindig hangsúlyozom, hogy A csodák tanítását nem szabad mondatonként külön értelmezni, hiszen a szövegkörnyezet az, ami igazán tisztává és érthetővé teszi az olvasottakat, most azonban mégis mondatonként próbálom leírni, hogy nekem mit mond a fenti idézet.
„Mindenki tanító és minden tanító egyfolytában tanít. „
ACST 6/Bev/2)
A csodák tanításában sokszor olvasható az a gondolat, hogy mindenki tanító. Azt tanítja, amit tanul, amit éppen átél. Számomra a „Senkit ne taníts arra, hogy azonos azzal, ami te nem akarsz lenni.” mondat azt jelenti, hogy a viselkedésemmel, a reagálásommal is „tanítok”. Pl. elméletileg tudom, hogy a dühömet, a félelmemet, az aggodalmamat az egóm generálja, ám ha mégis engedek neki, ha átengedem magam az érzésnek, akkor azt tanítom, hogy így kell reagálni. Ha a félelmem ural engem, akkor azt tanítom a környezetemmel, hogy az egó erősebb. Ha a dühöm irányít, akkor azt tanítom, hogy az egó erősebb. Erősebb, de minél erősebb? Az elmémnek azon részénél, amit a Szentlélek irányít, amit Isten tisztának, szeretettel telinek, őszintének, boldognak teremtett. Tehát ne tanítsam testvéremet arra, ami én nem akarok lenni. Nem akarok az egó kiszolgáltatott rabszolgája lenni? Őszinte és kedves akarok lenni? Akkor ne legyek mások háta mögött furkálódó rosszindulat, mert akkor arra tanítom a testvéreimet, hogy ők is azok legyenek. Ne essek pánikba, ha nem az történik, amit én akarok, hanem fogadjam el, hogy ennek így kellett történnie. Tanítsam ezt. Ne hangzatos frázisokkal, hanem a példámmal, a reakciómmal.
A „Testvéred tükör, amelyben mindaddig önmagad képét látod, amíg csak érzékelsz, érzékelésed pedig mindaddig fennmarad, amíg a Fiúi Minőség meg nem ismeri a maga teljességét”.
Bevallom, ezt a tükör dolgot sokáig nem értettem. Első hallásra talán nem is nagyon érthető, mert az ego azonnal bedobja „a TE különb vagy” gondolatot, és szép lassan el is hiteti, hogy ez így van. Ha irigységet látok valakiben, akkor talán az az első védekező gondolatom: Ő irigy, de én nem vagyok az. Én pénzt adtam a hajléktalannak, segítettem mindenkinek, akiről úgy gondoltam, hogy segítségre szorul. Nem, én semmiképpen nem vagyok irigy. Én határozottan jószívű vagyok. Azonban, ha a valódi jelentésére gondolunk, akkor nézzünk magunkba: -Én miben vagyok irigy önmagammal szemben? Mikor érzek irigységet? Tényleg nincs már meg bennem ez az érzés? Ha látok egy szép házat, autót, ruhát, egy nálamnál fiatalabb/csinosabb lányt, tényleg soha egy pillanatra sem érzek irigységet? Meg tudom-e tenni ilyenkor, hogy azt mondjam: Hálát adok Istenem, hogy megmutattad, milyen autóm, házam, férjem/feleségem lehetne, ha most erre lenne szükségem.
Vagy ha valakiről azt mondom vagy gondolom, hogy hazudik. Akkor azonnal nézzek magamba, hogy vajon én mindig igazat mondok – másoknak, vagy magamnak? A másoknak való igazmondás egyszerűbb, de magamnak? Vajon magammal szemben mindig őszinte vagyok? Mi az,amit nem ismerek be, mi az, amiben kifogásokat keresek? (Legtipikusabb példája ennek a társas kapcsolat, amikor valaki már érzi, hogy ennek annyi, ebből nem lesz jó kapcsolat, de még nem vallja be önmaga előtt és keresi a kifogásokat arra, hogy miért ne kelljen kilépnie a komfortzónájából.) Vagy megengedem-e magamnak, hogy pl. nemet mondjak valakinek, aki elvárja tőlem, hogy igent mondjak a kérésére, merthogy mindig is igent szoktam mondani. Belülről üvöltök, hogy nem, és azt mondom neki, hogy igen? Mert mit szólnak, ha nemet mondok? Őszinte vagyok-e ilyenkor?
A „tükör” azonban nem csak negatív dolgokra világít rá. Ha kedvesnek látok valakit, akkor meglátom magamban is azt. Stb.
Ha már elégé tudatos vagyok és elfogadom ezt a „tükör” dolgot, akkor az egész napom egy útmutatás. Nem csak az, hogy én mit látok, mit veszek észre, hanem abban is, hogy én mit mondok valakinek. Bármit mondok, megfigyelem, hogy mi van bennem, legbelül, amire nem is gondoltam tudatosan, de kimondtam, és így az, lehet, hogy nekem is egy üzenet.
Kedves Nórika ! Örülök, hogy kíváncsi voltál arra, hogy az én olvasatomban mit jelent ez az idézet, mert így volt alkalmam leírni egy pár gondolatot róla. Ha nem Spanyolországban laknál összeülhetnénk néha és beszélgethetnénk A csodák tanításáról. Remélem, jól haladsz vele, és még mindig olyan lelkes vagy, mint voltál.
Ölellek szeretettel: Éva