A „belső beszéd”
Rég nem látott ismerősöm jött velem szembe a minap. Bár jól látszott rajta az a tizenév, amióta nem találkoztunk, mégis üdébbnek és vidámabbnak tűnt, mint korábban. Beszédbe elegyedtünk. A szokásos „kivel mi történt” témakörök után gyorsan a jelenlegi élethelyzetére terelődött a beszélgetés. Elmondta, hogy túl van egy váláson, ami nagyon megviselte, de a pozitív gondolkodása nagy segítségére volt. Csak úgy dőlt belőle a szó. Elmondta, hogy most már megtanulta, hogy úgy tudja csak nyugalmát megőrizni, ha nem foglalkozik másokkal. Nem omlik össze attól, hogy ha valakinek más a véleménye, mint Neki. Már nem érzi szükségét, hogy mindenkinek tanácsokat osztogasson, mint régen. Nem tesz megjegyzéseket, nem vág vissza. Elismerően bólogattam, mert korábban az volt az alapelve, hogy „ami a szívemen az a számon”, így aztán kéretlenül tette a megjegyzéseket, sok-sok kellemetlenségnek téve ki magát és másokat.
Eszembe jutott egy idézet, miközben hazafelé autóztam és a beszélgetésünkön gondolkodtam:
„Ha egyszer gondolkodom, kimondom, amit mondani szándékozom.
Ha kétszer gondolkodom, habozok kinyitni a számat.
Ha háromszor gondolkodom, büszke számat mindig sikerül csukva tartanom. „
Sri-Chinmoy
Emlékszem arra a korszakomra, amikor meg kellett tanulnom hallgatni és mennyire örültem, mikor tudatosan tudtam már figyelni én is a hallgatásra.
De elég-e, ha csak hallgatunk?
Kezdetnek mindenképpen, de ha nem akarjuk negatív érzésekkel csökkenteni az energiánkat, akkor a „belső-szánkat” is be kell fognunk. Ha látunk, vagy tapasztalunk egy dolgot, egy helyzetet, egy embert, aki más, mint amit mi gondolunk, akkor derék dolog, ha nem teszünk megjegyzést. Ám az még jobb, ha magunkban sem kezdjük el kritizálni, becsmérelni, megtámadni, elutasítani, mert ez a befelé történő negatív energia ugyanúgy gyengít bennünket, mint a kimondott. Ez kezdetben nagy odafigyelést igényel, tudatosan figyelni gondolatainkra és fegyelmezni a „belső-szánkat”. Kezdhetjük ezt a gyakorlást úgy, hogy először csak egy napot pl. a keddet nevezzük ki arra, hogy akkor mindenképpen odafigyelünk erre a „belső csevegésre”. Ha nem mindig sikerül – mert hát az elég ritka eset, hogy az elménken naponta átsuhanó 50 – 60 ezer gondolat mindegyikét kordában tudjuk tartani – akkor legyünk hálásak azért a kevésért, amikor ezt sikerült megtennünk. Örüljünk, hogy egónk hatalma csökkent felettünk, örüljünk a kis sikereknek is, mert gyakorlással, odafigyeléssel ezt a „belső beszédet „ csökkenteni tudjuk. Nem másokért, hanem magunkért tegyük ezt meg, mert minden energia visszamegy forrásához, olyan, mint egy bumeráng.