A gyermeki hit
Minden, amit átélünk, annak a függvénye, hogy milyen erős a hitünk, illetve, hogy miben hiszünk, mennyire vagyunk képesek hinni belső erőnkben, mennyire vagyunk képesek hinni az isteni Kegyelemben, mennyire vagyunk képesek hinni önmagunkban. A hit erő, a hit tudás, a hit látomás, ami megvalósul.
A tudás azt jelenti, hogy nincsenek kétségeid, mert ha te magad tudsz valamit, abban nem kételkedsz. Te tudsz valamit és az megtörténik. Ez egy kicsit nehéz, mert az emberek általában csak azt tudják, ami megtörtént és ebből azt a következtetést vonják le, hogy minden egyéb bizonytalan. Hiszem, ha látom alapon.
De a hit konkrét tudás, és mint minden tudás, a hit is egy erő. A hited látja azt, amiben hiszel és mivel látja, ezért tudod, hogy van. Ezért a hit egy belső látás. A hit nem az esélyeink százalékának mértéke, mert a hit csak száz százalékkal élhet. A hit nem a kételyeinktől való menekülésünk, mert a hit nem ismer kételyt. A hit nem biztatás, mert nem ismer bizonytalanságot. Az igazi hittel látod, ami történni fog, ezért a hit látás, szem nélkül. A hit nem a reménységünk keretbe foglalása, mert a hitnek a reményhez semmi köze.
A hitet mint belső tudást kell átélni. ez nem csak a belső életünkre érvényes, hanem a külső elért sikereink meghatározója is. A hit tudás, de nem a múlt tudása, hanem egy a jelenben még meg nem történt dologé.
Amikor gyermekek voltunk, nem birtokoltunk semmit csak a szüleinket. Nem törődtünk semmivel, nem tudtuk mennyi pénzük van a szüleinknek, miből vásárolják a tízórainkat, miből fizetik a villanyszámlát. Nem törődtünk a holnappal, a jövővel, a felnőttek komplikált világával. Csak egy dolgot birtokoltunk: a szüleinkbe vetett hitet. Az ő szavuk volt a megrendíthetetlen szent igazság. A szavuk azért volt igaz, mert ők mondták – ennyire egyszerű volt. Az Ő szavuk volt életünk axiómája. Hitünk mindennél erősebb volt, mert értelmünknek – még szervezetlen mivoltából kifolyólag – nem is volt más alternatívája. Ez a hit volt gondtalan játékunk alapja, ez a hit volt határtalan vidámságunk oka, kristálytiszta, naiv bizalmunk építőköve, és szabadon csapongó fantáziánk hajtóereje. Gyermeki szabadságunk és boldogságunk alapja a hitünk volt, körülötte forgott a világ.
De mi a felnőtt kor szabadságának és boldogságának alapja ?
Mit gondolsz, tudnál ismét gyermek lenni ? Minden gondolatodat, minden kétségedet, minden gondolatod szülte gondodat egy biztos, stabil pontba, az Isten, a Teremtőd iránti hitedbe beledobni, hogy akörül forogjon minden? Képes vagy felnőtt fejjel ugyan úgy hinni Istenben, mint ahogy gyermekként szüleidben hittél alternatíva nélkül vakon ? A legkisebb kétely és fenntartás nélkül? Képes lennél ezért ésszerű gondolataidat megtagadni, mint ahogy annak idején az idegen ember véleményét megtagadtad, ha az szüleid szavát cáfolta? Képes lennél nem törődni a holnappal, nem félni a jövőtől, az öregségtől, a szegénységtől? Képes vagy abszolút mindent, amid van és abszolút mindent, aki vagy Isten lábához dobni, mint ahogy szüleidnek átadtad magad és anyád ölében elernyedve vigaszra leltél?
Istenhited akkor teljes, ha képes vagy feladni mindent, a nyereség utáni vágyadat, a veszteségtől való félelmedet; Ha képes vagy maradéktalanul kiszárítani vágyóceánodat.
Istenhited teljes ha
- a ma mögött nem látod a holnapot,
- a tiszta szeretet mögött nem látod a félelmet,
- az emberi szeretet mögött nem látod a csalódást,
- a pénz mögött nem látod a kísértés lehetőségét,
- a pénztelenség mögött nem látod a gondot,
- mások hibái mögött nem látod a tökéletlenségüket,
- a kritika mögött nem látod a sértést, és
- a tetted mögött nem látod az elvárást.
Istenhittel élve életedet úgy fogadod el, ahogy Ő alakítja, nem úgy, ahogy te látod azt jónak, hiszen az Ő döntéseit nem tudod átlátni. Mint ahogyan szüleid döntéseit sem tudtad átlátni annak idején, de sohasem kételkedtél bennük. Ha duzzogtál is, tudtad, hogy a javadra vannak. Most még duzzognod sem kell, mert felnőtt vagy, csak tudnod kell, hogy életed Isten által megszabott menete valóban a javadra van.
Ha Istenhited teljes akkor mindig csak ma élsz. Nem holnap, nem tegnap, csak ma. Mivel viszont hagyod, hogy Ő tegye meg a dolgokat, meg kell tanulnod várni, mert Ő nem siet, hiszen rengeteg ideje van; ezért te üres leszel, teljesen üres, fájdalmasan üres, mert megszoktad, hogy te vagy aki adsz, ezért cserébe kapsz. Aki tevékenységénél fogva nem akárki, hanem valaki. De ha valaki vagy nem lehetsz gyermek. Egy gyermek nem valaki, ő egyszerűen egy darab vidámság, aki ha egyik pillanatban sír is, a másikban már nevet. Az átadás szülte ürességedet a gyermek gondtalan, vidám derűje kell, hogy betöltse. Az a derű, amelyet, mint felnőtt már majdnem el is felejtettél.
Igaz mi mindnyájan csak addig vagyunk büszke felnőttek, amíg egész jól mennek a dolgaink. Amikor viszont egy hatalmas őrültséget követünk el, vagy egy tragédia ér utol, amelyet végzetesnek látunk, olyankor síró gyermekké válunk és rimánkodva a szülőnkhöz fordulunk, Istenhez, akinek meglenne a képessége megmenteni minket és szerintünk szülői kötelessége is ezt megtenni. Add meg uram, de most rögtön alapon.
Annak ellenére, hogy jó dolgunkban nagyon nehéz ismét gyermekké válni, nagyon nehéz Isten gyermekének lenni. Mégis sokkal könnyebb gyermeknek lenni, mint szülőnek, gondterhelt felnőttnek.
Tulajdonképpen mi emberek sokkal több dologban hiszünk száz százalékban, mint azt gondolnánk. Sajnos nagyon sok negatív dologban hiszünk, mert az egyik kétség magával hozza a többit. A kétség szülte idea olyan, mint a gaz. Elszaporodik, és mire észrevennéd már képtelen vagy a tiszta erős hitre. Sok olyan biztos „tudásunk” van, amiről nem is gondolnánk, hogy kétség a gyökere és korlátozó a hatása. De sajnos ezek vezetnek minket, ezek szerint élünk, ezért rosszul élünk. Tehát megvan a képességünk a hitre, ezért csak a hitünk tárgyát kell lecserélnünk. Azzal meg is változik az életünk.
Felnőttek lettünk és önkéntes árvaságunkban a véletlenben hiszünk. Legtöbbünk azt hiszi, hogy ebben a varázsvilágban Isten nem partnerünk, mert ő azt tesz, amit akar, és mi túlságosan kis porszemek vagyunk ahhoz, hogy számítanánk a sors lépéseinek eldöntésében. De szerintem olyan isten amilyent az emberek elképzelnek – aki a maga útját járja és ide oda lökdös minket az ő átláthatatlan terveinek megfelelően – nincs is.
Isten az emberiségben az embereken keresztül hat. Mindent az embereken keresztül rendez el a földön, neki nincs más teste itt amivel cselekedjen csak a miénk. Persze mi választhatunk, hogy Isteni életmódot éljünk e vagy sem.
Szemelvények Gunagriha – Sorsnavigátor c. könyvéből